Broen, a sorozat
2018. február 22. írta: M Éva

Broen, a sorozat

Véget ért a dán-svéd Broen című krimisorozat. Rólam aztán nem lehet mondani, hogy sorozat néző vagyok. Mindenesetre most "tudományos céllal", azaz a dán nyelvtanulás érdekében januárban elkezdtem nézni a Broen, azaz A híd című krimisorozat utolsó évadját. Ez az utolsó, negyedik évad. Az előzőkről fogalmam sincsen, de engem ez cseppet sem zavart. Moziba is képes vagyok úgy bemenni, hogy eltelt már a filmből 10 perc. Mit nekem, hogy már három évad lement! Úgysem szeretem ezt az "évad" kifejezést. A filmsorozat tehát dán és svéd közös gyártásban készült, akárcsak maga a híd, mely Dániát és Svédországot köti össze, és amiről nemrég írtam egy blogbejegyzést.

broen_1.jpg

 Fotó: Jens Juncker-Jensen/Filmlance/SVT

Decemberig nem is tudtam, hogy létezik ez a sorozat. Egyik dán órán beszélgettünk a nyelvtanulás kapcsán a dán filmekről, és aztán megkerestem az interneten. Mivel televíziónk nincsen, otthon csak a neten történő filmnézés jöhet szóba. A téli szünet után pedig heti rendszerességgel elkezdtem dán filmeket nézni, hogy szokja a fülem a dán nyelvet. A dr.dk honlapon hétről hétre megnéztem a sorozat újabb és újabb epizódját.

Miután dánul tanulok, bevallom, elfogult lettem ezzel a nyelvvel. A sorozatban két nyelven beszélnek: a dán szereplők dánul és a svéd szereplők svédül. Amikor svédül beszélnek, megjelenik a dán felirat. Számomra a svéd már nem olyan szép, mint a dán. Korábban nem tudtam megkülönböztetni a skandináv nyelveket egymástól. Mára már pontosan tudom , még szép, ha svédül beszélnek és nem dánul. A norvégot valószínűleg kizárásos alapon szintén felismerem :-)

A korábbi részek ismerete nélkül is be lehetett kapcsolódni a filmbe. Számomra élvezetes volt az elmúlt 8 rész. Hétről hétre egyre többet sikerült belőle megértenem. A felirat sokat segít, mert a gyors beszéd nem kedvez a nyelvtanulásban kezdőnek. Anélkül, hogy sokat megértenék a szövegből, mégis össze lehet rakni a történet lényegét. Tetszett a sorozat, és nem sokat foglalkoztam annak brutalitásával. Külön öröm volt felfedezni a filmben azokat a helyszíneket, ahol nap mint nap járok-kelek. Sajnálom, hogy vége van, mert nyelvtanulásra kiváló volt számomra. Tanultam és kikapcsolódtam egyszerre. A film végét nem mesélem el, mert hátha vannak még, akik meg szeretnék nézni :-)

broen_2.jpg

   Foto: Karl Nordlund/SVT

A bejegyzés trackback címe:

https://maniamdania.blog.hu/api/trackback/id/tr3813688268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.