Az évforduló - első évem Dániában 2. rész
2018. október 23. írta: M Éva

Az évforduló - első évem Dániában 2. rész

Az első év arról szól, hogy az ember a komfortzónáján kívül van. Ez fáj. A komfortzónán belül vannak a szokásos kis dolgaink, rutinjaink, amiket már megszoktunk és ismerünk. A komfortzónán kívül pedig a változás van, az új, az ismeretlen. Persze, az emberi természet olyan, hogy nem szeretjük a változást, és az azzal járó fájdalmat. De megvan a jutalom is a komfortzónán kívül. Mégpedig az, hogy akkor és ott jön a fejlődés.

Ennyi kis bevezetés után folytatom, hogy mit hozott az első év Dániában. Az első részt itt olvashatjátok.

2. Szakmai önismeretet

Izgalmas és tanulságos volt itt Dániában rálátnom a karrieremre, keresve egyúttal a szakmai identitásomat. Erre sose volt szükség otthon, korábban. Most viszont elengedhetetlen volt tisztázni ezeket magamban, ahhoz, hogy tudjam, milyen állásokat pályázzak meg.

Soha nem építettem a karrieremet tudatosan. HR tanácsadók most rosszallóan néznének rám. Márpedig ezen már nem tudok változtatni. Pont egyik régi barátnőmmel volt erről egy beszélgetésem a tavasszal és nagyon megdöbbentem, hogy ő, aki jól ismer több évtizede, ennyire félreismert ezen a téren.

Sem a kezdetekkor, sem pedig később nem dübörgött bennem a vágy, hogy márpedig nekem karriert kell csinálnom. Sem alkatilag, sem szocializációmnál fogva. Messze esett a fától az alma, amikor úgy döntöttem, külkereskedő leszek. Egyszerűen ez érdekelt. Vidéki (szekszárdi) kislány voltam és ezerszer végig hallgattam gimnazista koromban a külvilág "támogató" hozzáállását: "Téged oda sose vesznek fel, tízszeres a túljelentkezés. Oda csak a pesti diplomata gyerekeket veszik fel." Felvettek. Elsőre. És vörös diplomával végeztem.

A munka világában két dolog mozgatott mindig. Az egyik, hogy fejlődjek, tanuljak, mert a kíváncsiság a vezérlőcsillagom. A másik pedig, hogy értelmes munkát végezzek. De tudatosság nem volt bennem. Sokszor sokat dolgoztam. De soha nem azért, hogy felfigyeljenek rám, és hogy "piros pontokat" kapjak érte. Nem. Hanem azért, hogy igényesen,magas színvonalon elvégezzek valamit. Ez nem "trendi"  és egyúttal naív hozzáállás, tudom.

Itt döbbentem rá, hogy túl sokféle dolgot csináltam az elmúlt évtizedekben. Külkereskedőként kezdtem, aztán a multinacionális cégek világában foglalkoztam exporttal, értékesítéssel, majd a legtöbbet logisztikával. Volt saját cégem, ahol tanácsadó, interim menedzser és coach voltam. Majd egy magyar középvállalat vezérigazgatója lettem, ahol levezényeltünk a kollégáimmal együtt egy sikeres cégfelvásárlási folyamatot, ami által ismét egy multinál dolgoztam.

Ez a "sokféleség" nem segítette az álláskeresésemet. Hiszen az állásra felvételt hirdető menedzserek agya nagyrészt úgy működik, hogy sokkal egyszerűbb azt a pályázót jónak látni, akinek a karriere a világos nyomvezetést mutatja. Az emberek nagy része a múltból értelmezi a jövő lehetőségét.

Az éles szem (mint például a mentorom) észreveszi a közös nevezőt, de ehhez meg kell ismerni engem, legalább egy kicsit. Dan, a mentorom mondta egyszer. "Éva, ez annyira világos, te Transformer = Átalakító vagy." Soha nem tudtam volna ilyen jól definiálni magamat.

20181014_lousiana_1.jpg

3. Személyiségfejlődést és önismeretet

A külföldre költözés egyik elkerülhetetlen pozitív következménye - az esetek nagy részében - a személyiség fejlődés és ha erre már rálát az ember, akkor az önismeret egy újabb szintjét lehet elérni. Figyeltem magamat, azt, hogy mit csinálok, hogyan reagálok egyes helyzetekre. Íme néhány terület a teljesség igénye nélkül, ahol kisebb-nagyobb belső ellenállásomat le kellett küzdenem:

  • Folyamatosan ember kapcsolatok építésén kellett dolgoznom, kapcsolatokat kellett kezdeményeznem. Egy nagyban introvertált ember számára, amilyen én vagyok, ez nem könnyű. De tudtam, enélkül elveszek. Ezért - kívül a komfortzónámon - tettem ezt és ma már sokkal könnyebben megy ez, mint egy évvel ezelőtt. 
  • Alaptermészetem olyan, hogy nehezen tudok segítséget kérni. Adni nagyon szeretek, az elfogadás és a kérés nehezen megy. Ebben is fejlődnöm kellett, hiszen segítségek nélkül sok mindent nem tudtam volna elérni, nem jutottam volna fontos információkhoz. Így hát vettem egy nagy levegőt és kértem, kérdeztem. Ez is fájdalmas volt. De minél többet gyakorolja az ember, annál könnyebb.
  • Ennek a blognak az írása is a komfortzónámból való kijövetel, hiszen valamilyen szinten kiterítem a lelkemet, az érzéseimet és a gondolataimat mindenkinek és bárkinek. Az alapszándékom az volt, hogy a barátaimnak írok, de mára már ezen túlléptünk és sokan olvassák irományomat. Beléptem az arénába, vállalva sebezhetőségemet.
  • Maximalizmusomból engedve "lelazultam" a háztartásvezetésben. A bevásárlásból, főzésből, mosogatásból nem volt menekvés, de a takarítást sokkal lazábbra vettem, mint otthon. Otthon volt segítségem, itt viszont nem azzal kezdi az ember lánya az életet, különösen, amikor nincs még munkája, hogy dán árszínvonalon takarító nénit hív segítségül. Feltettem a kérdést, hogy mi a fontosabb egységnyi idő alatt, hogy dánul tanuljak/ megnézzek egy dán filmet avagy takarítsak.  Az első választottam. Nem mondom, hogy könnyen ment, de viszonylag gyorsan meggyőztem magamat. Aki alaposabban ismer, beláthatja, milyen nagy dolog, hogy megengedtem magamnak, hogy ne legyen mindig minden tökéletes.

Amikor pedig az ember a teljes képet nézi és az egész évet kiértékeli, hogy min ment keresztül, mit sikerült elérni, hogyan sikerült helytállni egy idegen országban, akkor az önbecsülése nő. Velem is ez történt. Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor volt egy akadály és azt sikerült megugrani. Saját elhatározásból és saját erőből.

4. A dán társasalomban és a mindennapi életben való eligazodást, a dán kultúra és nyelv alapszintű ismeretét

Egy év nem elég arra,hogy az ember mélységében megismerjen egy másik népet, kultúrát, társadalmat, különösen mivel kevés dán emberrel volt az első évben mindennapi kapcsolatom Margiton kívül. Alapdolgokat azért sikerült megtudni és megismerni. Például azt, hogy mennyire tervezősek a dánok, illetve azok, akik már huzamosabb ideje itt élnek. Több hétre, sokszor hónapra előre kell társadalmi programokat, ebéd és vacsorameghívásokat egyeztetni. Mivel én magam is "tervezős" vagyok, szeretem ezt a szokásukat, de néha még nekem is túlzásnak tűnik, hogy nem lehet valakivel összefutni egy kávéra.

Most, hogy a kollégáim nagy része dán, sok lehetőség adódik, hogy mélyebben megismerjem a dán kultúrát.

A mindennapi élet ügyeinek intézésében való eligazodás megtörtént. Megtanultam, hogy szinte mindent sokkal egyszerűbben el lehet intézni, mint Magyarországon. Dánia igazi minimalista és digitális ország ügyintézésben. Néhány kattintással sok mindent el lehet rendezni. Például áramszerződés és mérőóraállás bemondása telefonra működik. Nem kell személyesen bemenni, nem kell sorba állni és nem kell 40 oldal papírt aláírni (amitől pusztulnak a brazil őserdők...) Sokszor előfordult,hogy beidegződésből el kezdtem volna a megszokott módon intézni valamit, aztán eszembe jutott, ja, nézzem meg a honlapot, hátha meg lehet úszni a dolgot egyszerűen és pár perc alatt. A legtöbbször meg lehet.

A dán nyelvtanulásról és annak kihívásairól többször írtam már. Haladok az úton. Izgalmas kaland érett fejjel újabb nyelvet tanulni.  A korábbi nyelvtanulások tapasztalatai és a nyelvtan ismerete sokat segít. A maximalizmus inkább hátrány :-)

A mérleg: 2017. szeptember végén kezdtem el az 1. modult és július 31-én levizsgáztam a 4. modulból. Tíz hónap alatt négy modul, nagyrészt intenzíven tanulva.

Most éppen egy kicsit szusszanok, de már szervezem, hogy melyik nyelviskolában és mikor vágjak bele az 5. modulba. Nem vagyok a televízió híve, sok éve nem nézek már, de most vettem TV-t, hogy napi szinten hallgassam, nézzem a dán híradót és/vagy filmeket. Korábbi írásaimat a dán nyelv tanulásával kapcsolatban itt, itt és itt és itt olvashatjátok. 

20181014_lousiana_2.jpg
Szokták kérdezni, hogy nehéz volt-e ez az év. Az első kilenc hónap hozta a formáját, amit nagyjából vártam, kivéve az állás ügyet. Birkóztam saját magammal, amikor valamiért a komfortzónámon kívül voltam, és egyébként egy viszonylag szigorú rendszer szerint éltem, aminek az alapvetései a dán tanulás, a munkakeresés, a kapcsolatépítés és a bevásárlás/főzés voltak. Aztán a nyári három hónap nagyon kemény volt, amiről itt írtam.

Február végén/március elején volt egy mélypontom, mert addigra úgy gondoltam, hogy lesz munkám. A számításom nem jött be és ezt nem volt könnyű megemésztenem. Örök optimistaként aztán megráztam magam, és folytattam tovább az álláskeresést. Mindig az adott erőt, hogy arra gondoltam, olyan sok nehéz helyzetet megoldottam már életem során és a személyes tragédiánk után is sikerült talpra állnom. Ennek is sikerülnie kell. 

Mi kellett az első évhez?

1. Kitartás

2. Alázat

3. Önfegyelem

4. Kreativitás

5. Alkalmazkodóképesség

Ők a szövetségeseim, és lesznek a jövőben is, hiszen az utazás, a felfedezés folytatódik. Az első év meghatározó, de messze nem jelenti egyik másik társadalomba való beilleszkedést. Ahhoz még jó néhány év kell szerintem. Mindenesetre örülök az első sikeres évemnek és kíváncsian várom az előttem állókat.

-------------------------------------------

A fotókat múlt hétvégén készítettem Humlebækben.

A bejegyzés trackback címe:

https://maniamdania.blog.hu/api/trackback/id/tr4414282681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.