A híd
2018. január 29. írta: M Éva

A híd

A híd. Dánul így mondják: broen. Amikor ifjú külkereskedő koromban rendszeresen jártam Dániába és megszerettem Dániát, meg a dánokat, még nem létezett a híd Dánia és Svédország között. Tavaly február végén,  első felfedező utamon, tiszta időben szálltunk le, és akkor pillantottam meg először a hidat. Csodálatos látvány. Impozáns. Fantasztikus mérnöki, emberi alkotás.

oresund-bridge-tunnel-connects-denmark-and-sweden-8.jpg

A híd becsületes neve Øresund Bridge, azaz Øresund Híd. Európa leghosszabb vasúti és közuti közlekedését biztosító hídja. A híd, amely majdnem 8 kilométer hosszú, Svédországot köti össze a dán Amager szigetével, és ezáltal Koppenhágát és Malmöt. Dán oldalról egy alagúttal kezdődik az út, amely a hídon folytatódik. Mivel néha a Wizzairrel repülünk, mely Malmö és Budapest között repül, már volt szerencsém átmenni a hídon. A Wizzair értelemszerűen megpróbálja a Dániából Budapestre igyekvőket csalogatni, ezért Koppenhágából busz transzfert biztosít a malmöi reptérre. Egy óra alatt Koppenhága belvárosából Malmö kicsi repterére lehet jutni - természetesen keresztül az  Øresund Hídon. Mivel korlát- és tér iszonyom van, összeszorult gyomorral utaztam végig a hídon. Próbáltam a szépségre koncentrálni... Mindenesetre felülről a levegőből jobban élveztem a látványát.  

_resund_bridge1.jpg

A híd koncepciója, hogy összekösse a két országot, először a II. világháború előtt merült fel. A háború persze elsodorta a tervet. Aztán később sok vita folyt arról, hogy hol is legyen a híd. Volt olyan elképzelés, hogy Koppenhágától északra, Helsingør és Helsinborg között legyen, ahol a legkeskenyebb a tengersáv a két ország között. Több évtizeden át voltak tervek, egyezkedések. A 70-es években már majdnem elkezdődött az építkezés, de az 1978-as válság ezt is elmosta.

Végül 1991-ben a két ország kormánya aláírta a szerződést a híd építéséről. 1995-ben kezdték el, és bár történtek az építkezés során váratlan akadályok, úgymint 16 darab II. világháborús fel nem robbant bombát találtak a tengerfenéken, mégis az előre kitűzött határidő előtt három hónappal befejezték az építését.

1999 augusztus 14-én  a dán királyi család részéről Fredrik herceg, valamint svéd részről Victoria hercegnő találkoztak a híd közepén és megünnepelték a híd építésének befejezését. A híd használatba adása 2000 júniusában történt meg, szintén királyi családtagok által celebrált felavatási ünnepség után. Bár első évben több mint 60 százalékkal nőtt meg a két ország közti forgalom, mégis a tervezettnél alacsonyabb volt a hídon átmenő forgalom. Ennek valószínűsíthető oka a magas hídadó, amit az azon átmenőknek fizetnie kell. Aztán 2005 óta gyorsan emelkedik a forgalom, köszönhetően annak is, hogy sok dán Malmöben vesz vagy bérel lakást, kihasználva az ottani alacsonyabb ingatlan árakat, és onnan jár át a dán oldalra dolgozni.

oresund-bridge-tunnel-connects-denmark-and-sweden-13.jpg

A messziről kecses, de összességében mégiscsak monstrum hídnak komoly műszaki kihívásokat kell megoldania. Például a hőmérséklet ingadozás és erős szél okozta rezgéseket is kezelnie kell.

Dánia és Svédország közti határ a hídon van, 5,3 kilométerre a svéd végpontjától. Bár nem kéne határellenőrzésnek lennie a hídon, 2016 januárja óta a migráns krízis miatt bevezették azt, megtörve ezzel a már az északi országok között 60 éve fennálló útlevél ellenőrzés mentességet.

A híd teljes költségvetése 30 milliárd dán korona, azaz 4 milliárd euró volt. A beruházás megtérülése 2037-re várható. A költségeket nem az adófizető állampolgárok fizetik, hanem teljes mértékben a használók. Vagyis önfinanszírozó beruházás. A híd egyetlen bevétele a hídadó.

Egy kis nyelvészkedés:

a híd    (névelő a főnév előtt a magyar nyelvben)

the bridge  (névelő a főnév előtt az angolban)

la puente  (névelő a főnév előtt és a névelő már a főnév neme szerint változik a spanyolban)

broen (névelő a főnév mögött és a főnév neme szerint változik a dán nyelvben)

A híd ihlette a svéd-dán Broen című krimi sorozatot. 

oresund-bridge-tunnel-connects-denmark-and-sweden-9.jpg

 

A szöveg megírásához felhasználtam a Wikipédia anyagát, melyet itt olvashatsz el.

A képek forrása itt és itt található.

A bejegyzés trackback címe:

https://maniamdania.blog.hu/api/trackback/id/tr6813609741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása