Mióta itt élünk Dániában, több barátom mondta, milyen jól vesszük az akadályokat. Ezt árnyalnám egy kicsit. Külföldre költözni nagy kihívás, nem kétséges. Mindazonáltal esetünkben vannak és voltak a nehézségeket enyhítő körülmények:

1.) Nem a Szaharába költöztünk, nem is a dzsungelba vagy az Antarktiszra, hanem egy barátságos kis országba, mely Európán belül van. A Budapest-Koppenhága távolság légvonalban 1000 km, ami jellemzően másfél órás repülési időt jelent, míg gépkocsival 1300 km, ami 14 óra alatt tehető meg. Szóval nem a világ végére mentünk. Ja, és tegyük hozzá, az Európai Unió területén belül maradtunk! Ez is nagy segítség és könnyebbség.

2.) Ebben a kulturált kis észak-európai országban a világ legtermészetesebb módján szinte mindenki beszél angolul. Bevallom, még egyetlenegy dánnal sem találkoztam, aki beszélne angolul. Vagyis az információ, ami létfontosságú, beszerezhető angolul, tehát mindketten elboldogulunk a kommunikáció szempontjából.

3.) Költözésünk alaposan elő volt készítve. A 21. század technológiái ezt nagyban segítették, meg nyilván kellett hozzá az a bizonyos "magyariévás" tervezés, előkészítés, precízség és alaposság. Ennek köszönhetően nagy meglepetések nem értek bennünket. 

4.) Saját szándékunkból jöttünk. Ahogy szoktam mondani, senki nem tartott pisztolyt a fejünkhöz.

Ha a fentieket együtt nézzük, akkor összességében az a következtetés, hogy az ilyen típusú külföldre költözés, mondjuk, határátlépés, a könnyebbek közé tartozik. Nem azt mondom, hogy könnyű. Így is kitaszítottuk magunkat a komfortzónánkból, de messze nem annyira, mintha a fenti 4 tényezőből bármelyik is hiányozna. Ugyanakkor még ezek figyelembevételével is valószínűleg kevesen vállalkoznak egy ilyen kalandra.

Tehát ehhez képest vettük és vesszük az akadályokat - mondhatni, könnyen.

Ugyanakkor vannak rossz napok. És most itt magamról beszélek, hiszen én vagyok a felnőtt és a szülő, és a nap végén minden az én felelősségem. Igen, nem minden fény és ragyogás, bár alapvetően derűsen élem itt a mindennapjaimat. Ha becsúszik egy rosszkedvű nap, másnapra azért megrázom magamat és megyek tovább azon az úton, amit magamnak tűztem ki.  

 Forrás: itt

Aztán ez a hét, egy kicsit rosszabb volt. Alapvetően nem tragikus, inkább csak azt akarom érzékeltetni, hogy vannak mélypontok, ami után az ember lánya talpra kell, álljon.

Az egyik rossz hír állás fronton érkezett. Ez amúgy is jelenleg a legkritikusabb terület. Rosszul viselem már, hogy nincs munkám. Csalódott és szomorú vagyok. Egy pozíciónál nagy örömömre bejutottam a 3 jelölt közé, akik közül választottak volna. Majdnem egy hónap elteltével értesítettek, hogy nem engem választottak, hanem utolsó pillanatban egy belső jelöltre esett a választásuk. Nem repdestem az örömtől, bár érdekes módon lelkileg mintha éreztem volna, hogy nem én leszek a befutó. Egy pici esélyt azért adtam magamnak, és ez most elszállt. Pedig nagyon izgalmas logisztikai állás lett volna Dánia legnagyobb gyógyszercégénél.

Aztán ugyanazon napon egy pici hírből vettük észre, hogy a nyelviskolánk, mely Koppenhága egyik, ha nem a legjobb hírű nyelviskolája 2018. augusztus 1-től nem tanít a külföldieknek államilag finanszírozott nyelvtanfolyamot. Arról van szó ugyanis, hogy Koppenhága önkormányzata megversenyeztette a nyelviskolákat, és többek között a mi nyelviskolánk sem nyert. Két ismeretlen, a tanáraink szerint nem jó, nyelviskola nyerte meg a pályázatot, vélhetően azért, mert ők voltak a legolcsóbbak.

Azzal már szomorúan megbarátkoztunk, hogy július elsejétől 2000 koronát kell fizetnünk modulonként, de ez újabb tőrdöfés volt a szívünkbe (erről itt írtam). Sok osztálytársam úgy értelmezi, hogy nem is folytathatjuk tovább a tanulást augusztus 1. után. Erről szerintem nincs szó, viszont a színvonalesés borítékolható, és sok megválaszolatlan kérdés van még. Margit olyan édes volt! Teljesen felháborodott, hogy micsoda dolog ezt csinálni velünk, miközben Dániának szüksége van a külföldi képzett munkaerőre.

A tanárok is szomorúak az iskolában. Sokan közülük el fogják veszíteni az állásukat. Augusztus 1. után a mi nyelviskolánk csak piaci alapon fog dán nyelvet tanítani. Most kalkulálják ennek a díját. Minimum 5000-6000 korona lesz állítólag modulonként. Ez azért túlmegy egy átlagkülföldi, így az én tűréshatáromon is.

Ezen kívül még két megbeszélésemet, melyek munka ügyben fontosak lettek volna, lemondtak a héten. Valószínűleg külön-külön sokkal jobban viseltem volna ezeket a híreket, de 24 óra alatt történt az egész. És így kicsit sok volt.

De az élet megy tovább. És bízom abban, hogy hamarosan kedvezőbbek lesznek a bolygóállások. Nem sokára belépünk a Kos havába és mivel annak szülöttje vagyok, ez bizakodással tölt el :-)

Meg amúgy is itt a tavasz, amitől mindenki jobb kedvű lesz. Koppenhágában még egy kicsit gondolkodik, hogy betörjön-e. Mármint a tavasz. Tegnap este, amikor a fitness klubba mentem és jöttem, szakadt a hó. De látszik, ezek már csak gyenge próbálkozásai a télnek. Reggelre már nyoma sem volt a hónak.

Amikor ilyen mélypontra kerülök, a következő stratégiával húzom ki magamat belőle:

1.) Arra gondolok, hogy egészségesek vagyunk és ez a legfontosabb. Ehhez képest egy elvesztett álláspályázat és a dán tanulás körüli nehezítő tényezők semmiségek. Ha dolgok súlyát és fontosságát nézzük, akkor az segít a helyén kezelni egy problémának látszó dolgot.

2.) Tudom, ha nagyobb időtávlatból szemlélem a jelenlegi munkakeresési nehézségemet, akkor az életem egészét tekintve ez csak egy pici szakasz lesz. Amikor majd néhány éve múlva visszatekintek, mosolyogni fogok rajta.

3.) Igaz, most nagyon nehéz ez az álláskeresési és egyben dán nyelvtanulási szakasz, de ennél sokkal nehezebb dolgokat is megoldottam és átvészeltem az életemben, úgyhogy ez is megoldódik majd. No persze, nem magától, hanem sok munkával.

Ez volt a self-coaching vagyis ön-coaching, és már sokkal jobban érzem magamat.