Vikinghajók és katedrális Roskildében
2019. május 26. írta: M Éva

Vikinghajók és katedrális Roskildében

Roskildében jártam, vikinghajót láttam. Meg a dánok talán legfontosabb templomát, a dán királyok temetkezési helyét, amely 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára. Roskilde Koppenhágától nyugatra található, 50000 lakosú város, a Roskilde Fjord mellett helyezkedik el. Dánia 10. legnagyobb városának története visszanyúlik a kereszténység előtti Viking Korig.

Roskilde neve a fiatal generációk számára összefonódik a fesztivállal, ezért ejtsünk erről is néhány szót!
Nagy már a készülődés az idei  Roskilde Fesztiválra, mely június 26. és július 6. között lesz.Nem vagyok egy fesztiválozós alkat, de most, mikor megnéztem a honlapot, pozitívan csodálkoztam, ugyanis ezt a meghatározást olvastam: " A Roskilde Fesztivál több, mint zene, művészet, étel és partik. Sokkal több. Egyheti ünneplése egyúttal az összetartozásnak és a közösségnek - annak a valaminek, amit egész évben bátorítunk, adományokkal és olyan szervezetekkel való együttműködésen keresztül, melyek egy egyenlőbb társadalomért dolgoznak." Amin pedig nagyon meglepődtem: a fesztivál 100%-ban non-profit. A fesztivál után mindent jótékonysági adományként juttatnak el  az egész világra kiterjedően humanitárius, kulturális és non-profit projekteknek. 

20190525_roskilde_vikinghajo_10.jpg

A Vikinghajók Múzeuma különleges élményt nyújt, ahogy megeleveníti előttünk a vikingek életét és annak központi szereplőit, a hajókat, melyek között voltak kereskedelmi és hadi hajók is. A múzeum a tengerparton található és a rekonstruált vikinghajókat igazi hajózás keretében ki lehet próbálni a nyári hónapokban.

Öt hajót találtak az öbölben. 25 év munka után állították ki őket a múzeumba, mely, ahogyan ez már egy 21. századi múzeumtól elvárható, interaktív módon mutatja be a témát.  

Csak ámulunk-bámulunk, mit is tudott az ember alkotni több, mint ezer évvel ezelőtt! És az is bámulatra méltó, hogy a mai technológia segítségével azt is meg lehet mondani, hogy a vikingek hajóinak egyes, a tenger mélyén megtalált részei pontosan milyen fából készültek. Nemcsak azt, hogy fenyő vagy tölgy, de hogy pontosan mikor vágták ki azt a fát és mely területről származik.

20190525_roskilde_vikinghajo_5.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_1.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_2.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_3.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_4.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_5.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_6.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_7.jpg

20190525_roskilde_vikinghajo_8.jpg

 

A Roskilde Katedrális helyén az elmúlt 1000 évben mindig templom állt. A mai téglából épült templomot 1170 körül kezdték el építeni. Az építkezés több, mint 100 évig tartott. Miután az épület testét 1280-ban befejezték, az évek során számos kápolnával bővítették azt.

A 15. századtól kezdve a dán királyok temetkezési helye.

Miért került vajon az UNESCO Világörökségi Listájára?

Mert kiemelkedő példája a korai nagy egyházi épületeknek, melyek téglából készültek. A 12. századi Európában a tégla új építkezési anyag volt, és a Roskilde Katedrálisnak komoly hatása volt a téglának Észak-Európában történő elterjedésében.
Ugyanakkor a Roskilde Katedrális kivételes példája az európai építészeti stílusok evolúciójának egy épületben.

Íme a katedrális, mely elkalauzol minket a messzi múltba. A templom belsejében a fehér falak és a tégla kombinációja különleges szépséget teremt, míg a templom magassága monumentálissá és méltóságteljessé teszi a helyet.
 katedralis_2.jpg

katedralis_1.jpg

20190525_roskilde_dom_8.jpg

20190525_roskilde_dom_2.jpg
katedralis_3.jpg
20190525_roskilde_dom_5.jpg

Koppenhágából, egy rövid 30 perces vonatúttal érdemes Roskildébe látogatni, és megnézni a múzeumot, valamint a katedrálist.

A blog illusztrálására használt valamennyi fotó saját felvétel.

A bejegyzés trackback címe:

https://maniamdania.blog.hu/api/trackback/id/tr5414861358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása