Úgy döntöttem, inkább a friss eseményekről írok most, hátrahagyva az elmúlt 7 hónap előkészületeit, melyeknek összefoglalása számomra is tanulságos lesz. Majd akkor számolok be erről, amikor a mozgalmasabb első heteken túl vagyunk.
A lakást szeptember 1-től bérlem, és a dán bérleti piac egyik sajátossága, hogy nagyon szigorúan veszik a beköltözési szemlét. Ez szeptember 1-re, péntekre, reggel 9-re volt kitűzve. Ehhez képest kellett tehát visszafelé számolni és tervezni. A másik nagyon fontos tényező az időzítésben a CPR szám volt, amiről most röviden csak annyit, hogy komoly feltételekhez kötik ennek a megszerzését a dánok, viszont, ha megkaptad, akkor nyílegyenesen tudsz haladni az ügyek intézésében. Augusztus közepére derült ki, hogy szeptember 1-én át tudjuk venni a koppenhágai önkormányzatnál a CPR számot. Mivel a lakásátvétel másfél órát vesz igénybe előreláthatólag, 11.51-re (nem vicc, tényleg 11.51.) foglaltam online időpontot a szám átvételéhez, ami csak személyesen történhet.
Az világos volt, hogy mi repülünk és a bútoraink, cuccaink fuvarozó céggel hagyják el a Kárpát-medencét. Mikor a fuvarlehetőségeket elkezdtem vizsgálni, jött a nagy felismerés, hogy a kitelepülő magyarokra sokan üzleti vállalkozásokat építenek. Vannak ugyanis olyan szállítással foglalkozó cégek, melyek kifejezetten Magyarország, Dánia és Svédország között szállítanak kisebb-nagyobb mennyiségű „árut” (szakmai ártalom nálam, nehéz másképp neveznem a szállítandó dolgokat), illetve a teljes költöztetést is lebonyolítják. Referencia alapján az egyik ilyen céget felhívtam és őket bíztam meg a tárgyaink költöztetésével.
A terv úgy nézett ki, hogy a repülőjegyem augusztus 30. estére szólt, Andris 31-én délelőtt levezényli a rakodást, elindítja a 3,5 tonnás költöztető autót, és jön utánam még aznap este, hogy aztán pénteken reggel együtt átvegyük a lakást és intézzük a sok fontos ügyet. Azért mentem előre, mert a repülőjegyem megvételekor még nem lehetett tudni, tudok-e valamit előre intézni. Végül úgy alakult, hogy túl sokat nem tudtam, viszont átvettem a Registration Certificate-t (regisztrációs igazolás) Gabi barátnőmtől. Ez egy hosszabb történet, amire szintén majd visszatérek. Ez a papír a CPR szám pénteki átvételéhez volt elengedhetetlen.
A terv tehát kialakult és elkezdődhetett a csomagolás. Első lépés eldönteni, mit viszünk. Ezen már augusztus eleje óta gondolkodtunk Andrissal. Elkezdtem Excel táblában jegyzetelni a dolgokat. Mivel rózsadombi lakásunkat meghagyjuk „Kikötőnek”, ennek figyelembevételével hoztuk meg ítéletünket az egyes bútorokról és tárgyakról. Olyan felszereltséggel kellett ott hagynunk a lakásunkat, hogy oda bármikor tudjunk menni aludni és lakni hosszabb-rövidebb időre. Merthogy az a terv, hogy elég gyakran hazaruccanunk. Nyilván anyagilag ez egy drágább megoldás, mi viszont így érezzük jól magunkat, és ezért ezt az anyagi terhet vállalom. A szüleimnek is megígértem, hogy nem fognak ritkábban látni, mint amikor Budapesten laktunk, továbbá Andris és én is szeretnénk a nagyszülőket és a barátokat is látni, találkozni velük. Nyilvánvaló ez komoly logisztikát igényel, de hát ez nem okozhat nekem gondot. :-) Ebből kifolyólag például már tudjuk, hogy Andris december 19-én este fog hazarepülni a téli szünetre, én pedig december 21-én. A repülőjegyekkel való bűvészkedés az egyik izgalmas része új életünknek.
Egy szó, mint száz, egy komplett háztartást hagytunk budai lakásunkban, és egy újat kell berendeznünk Koppenhágában. No, igen, merthogy bútorozatlan lakást béreltem Nordhavnben, azaz az Északi-kikötőnek nevezett kerületében Koppenhágának. Új ágyainkat és matracainkat hoztuk ide, meg két szép új fehér ikeás fotelunkat, és egy-két kisebb bútort, melyek illeszkednek a minimalista, nekem tetsző, egyszerű stílusú, fehér új lakásunkhoz. A többi szükséges bútor megvásárlását úgy döntöttünk, itt ejtjük meg, miután kiderült, hogy az Ikea és a Jysk árszínvonala nagyjából megegyezik az otthonival.
Az Excel táblában elkezdtek gyűlni a sorok. Ahogy eszembe jutott valami, azonnal felírtam. És hasonlóképpen a feladatokat is táblázatba rendeztem. Az utolsó két hónap nagyon kemény volt, de hát valamit valamiért. Nyilván lehet ezt lazábban is csinálni, de azt szerettem volna, hogy a leghatékonyabb és leggazdaságosabb legyen a dolog. Az volt a célom, hogy a megérkezésünk után a leghamarabb el tudjunk kezdeni egy normális életet, vagyis az infrastruktúra a lehető leggyorsabban felálljon. Aztán augusztus 21-én elkezdtem megnyitni a dobozokat és kategóriánként elkezdtem a csomagolást. Szintén Excel táblába ment a dobozok számozása és a tartalma. Persze a dobozokat is felcímkéztem. A napok előre haladtával szaporodtak a dobozok és nőtt a káosz a lakásban. Egyrészt kipipálhattam feladatokat, másrészt jöttek újak. Közben kisebb-nagyobb beszerzéseket is le kellett bonyolítani vagy azért, hogy maradjon a lakásban, vagy azért Koppenhágában ne annak a beszerzésével kelljen időt veszíteni. Ezúton is köszönöm Zsuzsi és Aliz a segítségeteket, és többi barátunkét is, akik érdeklődtek és a segítségüket ajánlották fel. Igaziból úgy gondolom, nem lehet ilyen helyzetben sokat segíteni, hiszen magadnak kell a saját tárgyaidról döntést hoznod, de a lelki támogatás is sokat jelent, illetve a beszélgetések is hoztak új felismeréseket és tippeket, hogy jaj, még ezt is kéne vinni.
A napok múlásával egyre több nagyobb tárgyat húztunk ki a költözendő listáról. Végül nem hoztuk az íróasztalomat (tudom vicces, de számomra íróasztal nélkül nem élet az élet), nem hoztunk televíziót és a zeneblokkot, nagy hangfalakat. Hogy le tud egyszerűsödni az élet! :-) Úgy döntöttem, veszek majd itt egy, a lakáshoz illő íróasztalt (és milyen jó, hogy Pesten is lesz egy, amihez le tudok ülni). Ami a televíziót illeti, teljesen leszoktam a TV nézésről már jó ideje, csak a focimeccsek érdekelnek a TV-ben. Andris ennél azért többet nézne, de szerencsére nem TV-függő. Arra jutottunk, hogy ebben a koppenhágai lakásban a magyar TV-nk túl kicsi lenne, úgyhogy majd, ha lesz dán keresetem, akkor abból veszek a lakáshoz illő TV-t. Ráadásul a dán tanárnőm szerint az elektronikai tárgyak itt olcsóbbak. No, majd kiderül.
Végül augusztus 30-án készen állt minden a költözésre, köztük 26 doboz. Utolsó éjszaka fél 2-ig válogattam, állítottam össze az iratokat, dokumentumokat, mert azok a legfontosabbak (például anyakönyvi kivonatok). Következő éjszaka Andris bugyolálta be, fóliázta körbe, immár egyedül, azokat a dolgokat, melyekre már nem jutott idő együtt. Sokat dolgozott az utolsó két napban ő is. Itt kell megjegyeznem, hogy zseniálisan szétszerelte az ágyamat. Közben szidta az asztalosunkat (akit egyébként kedvelek és szakemberként is nagyra becsülök, sokat dolgozott már nekünk)) és követelte, hogy hívjam fel és szúrjam le, amiért a tipliket beragasztotta. Nyilván nem tettem meg. :-) Miközben szerelt, közölte velem, „Még mondja valaki, hogy a Díszletépítés tantárgy nem volt hasznos!” Andrisnak kiskorától kezdve nagyszerű érzéke van a szereléshez, örökölte Lacitól. 2015-ben, amikor az eladásra felkészítettem a pátyi házunkat, egyedül szerelte össze a meglehetősen bonyolult íróasztalt. Majdnem egy napja ráment, de türelmesen, kitartóan végig csinálta. Az amerikai díszletépítési tanulás ezt tovább mélyítette.
Augusztus 31-én, csütörtök reggel időben megjött a kocsi. Andris is Valika ügyesen levezényelték a berakodást, kiürült a lakásunk, és 11 óra körül elindult az autó az Ady Endre utcából, hogy aztán szeptember 2-án, szombaton 1500 kilométeres útját megtéve Koppenhágába érkezzen.
