Mitől olyan boldogok és sikeresek a skandinávok, mit tudnak, amit mi nem? A Skandináv Ház Alapítvány szervezésében a Think:Nordic konferencián jártunk, ahol saját területükön kiemelkedő skandinávok meséltek aktuális társadalmi problémákról és azok Észak-Európában már bevált megoldásairól, a legfrissebb tudományos kutatásokról, kulturális és művészeti jelenségekről.
Vagyis személyre szabott orvoslásról, startupokról, biciklizésről, tévéről és klímaváltozásról. Kicsit okosabbak lettünk, kicsit irigyek, örülnénk, ha Budapest jobban hasonlítana Koppenhágára, és beleszerettünk a „lassú tévé”-irányzatba.
Biciklizni Dániában a legjobb
Lasse Schelde dán dizájner, fotós, várostervező, a fenntartható mobilitás szószólója, biciklis aktivista a koppenhágai biciklis kultúráról mesélt elszomorító dolgokat, majdnem sírtam. Mármint azért, mert itthon nem csupán fényévekre vagyunk mindettől, de nem is ebbe az irányba tartunk. A dánoknál nagy tradíciója van a bringázásnak, a 19. században már nők is bicikliztek, ami kirívó volt akkoriban.
A második világháború után itt is mindenki az autóban látta a boldogság zálogát, csakhogy 1973-ban olyan súlyos olajválság volt az országban, hogy kevesen tudták használni az autót, vasárnaponként pedig eleve tilos volt autózni.
Ekkor kapott erőre a biciklis kultúra, 1978-tól kezdve demonstrációkat szerveztek, és ezek működtek: infrastruktúrát, bicikliutakat kaptak. A tipikus dán bicikliút az úttestnél egy szinttel feljebb van, így az autó zökken, ha véletlenül ráhajt – ez az apróság lényegesen biztonságosabbá teszi a közlekedést.
Az adatok szerint a halálozási arány csökken, ha az ember biciklivel jár munkába, és ha heti legalább háromszor biciklizik, akkor kisebb eséllyel éri baleset, mintha csak heti egyszer tenné ezt (mert ügyesebb lesz). A fő kérdés Schelde szerint leginkább az, hogy milyen városban akarunk élni?
Egy koppenhágai belvárosi négysávos főutat például korlátoztak és kétsávosra szűkítettek, a külső sávokat megkapták a biciklisek és a gyalogosok – azóta az emberek több időt töltenek ott, a boltokba többen járnak, kiülnek kávézni, hiszen végre lehet hallani egymás szavát. A dánok, úgy tűnik, élhetőbbnek tartják az autómentesebb létet: 2008 óta Koppenhágában 57%-kal csökkent az autósok és 60%-kal nőtt a biciklisek száma. És minél többen bicikliznek, annál többen követelik majd a fejlesztést, így ez jó irány.
Olyan várost szeretnének, ahonnan az emberek nem menekülnek ki az agglomerációba, hiszen az még több autóforgalmat generál – ezért az összes párt programjában szerepel valamilyen mértékű bicikliút-fejlesztés. Mindez anyagilag is megéri: minden lebiciklizett km 0.8 Euro nyereség a társadalomnak (kevesebb légszennyezés, kisebb egészségügyi költségek, stb.).
A hozzászólásoknál felmerül a kérdés, vajon a lakosság mekkora részének kellene biciklivel járnia ahhoz, hogy ez politikai erőt képviseljen, hogy pártprogramokban „megérje” a kedvükre tenni – Schelde 20-30%-ra tippel. Budapesten a lakosság 2-3%-a rendszeres bringázó. Nagy a kísértés, hogy felálljak és sírva könyörögni kezdjek az előadónak, hogy „vigyél magaddal!!!”, de ellenállok.
