Újra itthon. Hazajöttem. Egy időre.... de bízva benne, hogy egy napon újra élhetek majd Dániában.

Dübörgött ugyanaz a kérdés mindenkitől: miért? miért? miért? Logikus és érthető  a kérdésfelvetés. De nekem, aki annyira szeretem Dániát, mindig fájdalmas volt a megválaszolása.

Íme a szerelmi vallomásom e kicsiny, az időjárása és nyelve miatt sokak számára nem túl népszerű ország iránt:

Kép: gyermekem szerkesztése kérésemre

A döntés

Keserves döntés volt. Hónapokig nem aludtam miatta. Vívódtam. 2019 nagy nehéz év volt. Tele fizikai és lelki fájdalmakkal, alvási problémákkal. Ha nagyon leegyszerűsítem, akkor családi okok miatt hoztam meg ezt a nehéz döntést. Mert van az a családi szituáció, amikor az ember így dönt. Ennek is több rétege volt. Volt érzelmi síkja és feladat síkja. Aztán meg egy súlyos egészségügyi probléma: fogszabályozásom miatt elcsavarodott az állkapcsom az egyik irányba, amely által a fogaim nem tudnak rágószervként működni és folyamatos fájtak, fájnak, hol jobban, hol kevésbé. A baj itthon történt, nagyon komplex dolog és a helyrehozatal is itthon kell történjen. Ez akár több év is lehet...dolgozom szakemberekkel együtt az ügyön, és optimista vagyok, hogy sikerülni fog.

Mit gondolt a döntésemről a külvilág? 

Érdekes volt megfigyelnem a döntésemre kapott reakciók közti kulturális különbségeket.

A itthoni magyar ismerőseim és barátaim jelentős részétől ezt hallottam: " Óh, te szegény, pedig annyit dolgoztál érte! És most haza kell jönnöd, amikor minden megvan,amit szerettél volna! "

Mit mondtak a dán barátaim, ismerőseim és munkatársaim? "Jól van, Éva, most otthon van a helyed. De milyen klassz, hogy itt voltál, az álmodat megvalósítottad, a célodat elérted, dánul tanultál és munkát is szereztél. Aztán majd visszajöhetsz, amikor úgy alakul. Mi várunk vissza. "

És mit gondolok én?

Azt hogy igen, volt két szép évem Dániában. Hálás vagyok a sornak, hogy megadatott. Büszke vagyok magamra, hogy megléptem azt, hogy kimentem Dániába élni. Ahogy mások mondták, bátorság volt. Különleges két év volt, élményekben, kihívásokban gazdag időszak. Új barátok és személyiségfejlődés egyebek mellett a hozadéka.

Messziről is lehet szeretni egy országot, de ott élve még jobb. Azt hiszem, sose fogom megtudni, honnan jön ez a mély szeretet, de nem is kell, hogy mindig mindennek tudjuk az okát. Szeretem és kész. Tudva, hogy nem tökéletes. Hiszen a szeretet nem is arról szól, hogy tökéletesnek kell lennie szeretetünk tárgyának.

A külföldről hazatérés sokszor történik családi okok miatt, mint esetemben is, és nem amiatt, hogy a célországgal elégedetlen a "kivándorló". Megkaptam én is a hátam mögött (persze jó magyar szokás szerint nem az arcomba mondták, egyenesen), hogy "na, ugye, mégis jó hely Magyarország!". Nos nem, úgy gondolom, sajnos jó néhány éve Magyarország nem jó hely, és én se azért jöttem haza, mert jó hely lenne, hanem, mert itt él a családom.
 

Hogyan tovább?

Tavaly nyáron jöttem haza és belevetettem magam egy komoly feladat-kupac felszámolásába. Sok fejét levágtam a feladat-sárkánynak, többek között ingatlanokat adtam el, köztük a saját lakásunkat is. Majd lakást kerestem bérelni (kalandos volt, úgyhogy erről kell még írnom a dánnal való összehasonlításképpen) és az év végén odaköltöztem. Most pedig neki álltam vállalkozásaim elindításához.

A blogot folytatom, hiszen sok-sok mesélnivalóm van még Dániáról.

Néhány napja jöttem meg hazaköltözésem óta első dániai utamról. 2016 óta először nyaraltam. Nagyon jól esett beszívni a tiszta dán levegőt, élvezni a tenger látványát, találkozni a barátaimmal és volt munkatársaimmal, aki szeretettel fogadtak. Itthon kérdezték néhányan utazásom előtt, miért mész Dániába. Mert honvágyam van, mondtam :)

Hogyan éli meg az ember lánya a hazaköltözést, hogyan igyekszem megőrizni a kapcsolatomat Dániával? Többek között ezekről is szó lesz a legközelebbi blogbejegyzésekben.

Egyike a rólam készült kevés fotónak, melyet gyermekem készített Dániában, Humlebækben, a tengerparton: